4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Éremgyűjtés a víz világnapján

2018. március 13., kedd 10:36

Hétvégén rendezték meg Miskolcon a XXII. Víz világnapi úszóversenyt. A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői 19 arany, 10 ezüst és 7 bronzéremmel ünnepeltek.

Igaz nem teljes létszámmal, sok betegség ellenére is, elég szép számban képviseltette magát a nyíregyháziak úszócsapata. A felkészülés közepén is már jó formában voltak a fiatalok. Hatházi Dórának és Cserfalvi Olafnak hasznára vált a 3 hetes külföldi edzőtábor, és ez most érmekben, helyezésekben és időkben is megmutatkozott. Hiszen Dóra kisebb láb sérülése ellenére 2:12,66-ra javította a 200 m pillangón az egyéni csúcsát. Olaf korosztályában sorra akaszthatta a nyakába az érmeket. Első helyen végzett 200 vegyesen, 200 gyorson, 100 gyorson, 200 pillén, 100 háton, 200 háton, 100 pillén és 400 vegyesen is, illetve érmet szerzett még 100 mellen és 1500 gyorson. Edzőtársa, Dóri 200 gyorson, 100 gyorson, 800 gyorson, 200 pillén és 100 pillén is maga mögé utasította a korosztályát és az idősebbeket. De ne feledkezzünk meg az új kiscsillagokról sem. Keczán Noel 3 aranyérmet, Nagy Csenge 1 aranyérmet, Mudri Botond pedig egy bronzérmet vihetett haza. A sikerek nem csak érmekben mérhetők, hanem szintidőkben is. A hétvégi verseny lehetőséget biztosított a korosztályos országos bajnokságokhoz való szintidő eléréséhez, és sokak éltek is ezzel. A kemény munka meghozta gyümölcsét, ugyanis sok egyéni csúcs is összejött a versenyzőknek.

A felkészülés a hosszú hétvégén is gőzerővel zajlik tovább, mert már csak 2 hét és rajtol a magyar felnőtt országos bajnokság Debrecenben, és ide a legjobbakból a legnagyobb csapatot szeretnénk nevezni.

Aranyérmesek: Cserfalvi Olaf (200 vegyes, 200 gyors, 100 gyors, 200 pillangó, 100 hát, 200 hát, 100 pillangó, 400 vegyes); Keczán Noel (50 gyors, 50 mell, 50 hát); Hatházi Dóra (200 gyors, 100 gyors,  800 gyors, 200 pillangó, 100 pillangó); Lakatos-Szepesi Dorina (100 gyors, 100 pillangó); Nagy Csenge (50 pillangó)

Ezüstérmesek: Cserfalvi Olaf (100 mell); Kiss Anasztázia (200 gyors, 100 gyors, 800 gyors); Barna Bianka Dorottya (200 mell); Hatházi Dóra (100 hát); Csikós Petra (200 hát); Ványi Dávid (100 pillangó); Molnár Kitti (100 pillangó); Nagy Márton (50 hát)

Bronzérmesek: Barna Bianka Dorottya (100 mell); Cserfalvi Olaf (1500 gyors); Nagy Márton (100 hát); Mudri Botond (50 pillangó); Ványi Dávid (200 hát); Sebők Vivien (100 pillangó); Lengyel Áron (100 pillangó)

Edzők: Urbin Tamás, Gyula Sándor, Kelemen Olimpia, Kecskés Evelin, Kovács Attila


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk