molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Városi Sportgála – Ismét díjazták a legjobb sportolókat, edzőket, testnevelőket

2018. november 29., csütörtök 09:56
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezték a Városi Sportgálát, ahol sportolókat, edzőket, testnevelőket köszöntöttek illetve díjaztak. A Continental Arénában rendezett eseményen kiderült, kik voltak 2018 legjobbjai. Az év női sportolója Tóth Fruzsina röplabdás, míg férfi sportolója Fucsovics Márton teniszező lett. Az év parasportolójának Tarjányi István kerekesszékes vívót válaszották, míg az utánpótlás sportoló Mokánszki Máté kosárlabdázó lett. Az év testnevelője díjat Szekér Lászlóné, a Vasvári Gimnázium tanára kapta, míg munkássága elismeréseként Hadobás István, a Kölcsey DSE edzője vehetett át díjat. Az eseményen az idén elhunyt Szalka Géza atlétaedzőre, testnevelőre is emlékeztek. A nemzetközi versenyeken jó eredményeket elérő sportolók közül elismerésben részesült Hatházi Dóra úszó, Kovács Richárd és Nagy Kitti ökölvívó, Závaczki Bálint golfozó és Berencsi Tímea karatéka. A sportágak legjobbjait is jutalmazták, valamint 12 diák vehette át a „Jó tanuló-Jó sportoló” elismerést. I. A város sportjáért díjak Az év női sportolója: Tóth Fruzsina röplabda felnőtt női válogatottdíjat kap edzője: Hollósy László Az év férfi sportolója: Fucsovics Márton tenisz világranglista 37. helyezett edzője: Sávolt Attila Az év para sportolója: Tarjányi István kerekes székes vívás VB csapat 8. helyezésedzője: Pákey Béla Az év up. sportolója: Mokánszki Máté kosárlabda U18-as 3x3 kosárlabda EB I. helyedzője: Lekli József Az év testnevelője: Szekér Lászlóné Vasvári Pál Gimnázium testnevelője, diákolimpiai bajnok csapat edzője Munkásságának elismeréseként: Hadobás István Kölcsey Gimnázium testnevelője és a DSE elnöke Szalka Géza atlétaedző, testnevelő posztumusz elismerés II. A kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért sportolók és edzőik Hatházi Dóra úszás Nyh. Sportcentrum Ifi úszó EB 3. hely 200m pillangóedző: Gyula Sándor Kovács Richárd ökölvívás NYVSC Egyetemi VB 2. helyedző: Nagy Lajos Nagy Kitti ökölvívás NYVSC Egyetemi VB 3. helyedző: Nagy Lajos Závaczki Bálint golf Pannónia Golf Club és Akadémia Gymnasiade 3. hely edző: Závaczki Zsolt Berencsi Tímea karate Ezüst Csikó Egyesület Felnőtt Kyokushin Karate EB 2. helyEdző: Tóth Tibor III. A Város sportjáért 2018-ban végzett kiemelt támogatásukért és példaértékű társadalmi szerepvállalásukért járó díjak BringaSziget és Nyír-Petrol Kft. díjat átveszi: Pataki Mihály tulajdonos Fatum Property Ingatlanberuházó Kft. díjat átveszi: Litvai Zoltán ügyvezető igazgató Marso Kft. díjat átveszi: Becser Zoltán ügyvezető igazgató Eissmann Automotive Hungaria Kft. díjat átveszi: Böszörményi Attila ügyvezető ig. IV. Városi diák-és szabadidős sportrendezvényeken legaktívabb iskolák díjazása: Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumigazgató: Kantár Attila Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium igazgató: Kovács Ágnes Bem József Általános Iskola igazgató: Baloghné Mester Éva V. Sportágak díjazottai I. KIEMELT CSAPATSPORTÁGAK LEGJOBBJAINői röplabda: Genesis Francesco Machado Del Carmen FATUM-Nyíregyháza Extraligás csapat legjobbjaedző: Hollósy LászlóNői kosárlabda: Fekete Dóra Nyíregyházi Kosársuli Utánpótlás Kosárlabda Egyesület NB I/B-s csapatának és a Nyíregyházi Egyetem csapatának tagja, MEFOB edzője: Hegedűs FerencNői kézilabda: Márkus Gizella Kölcsey DSE NB II-es csapatának legjobbja edző: Hadobás IstvánNői labdarúgás: Urai Bianka Nyíregyháza Spartacus FC legjobbjaedző: Makay RobinFérfi kézilabda: Oláh Zoltán Nyíregyházi Kézilabda Klub NB I/B-s csapatának legjobbja, edző: Bécsi JánosFérfi kosárlabda: Czura Attila Nyíregyházi Élsport Kft NB I/B-s csapatának legjobbja, edző: Siska JánosFérfi labdarúgás: Pekár László Nyíregyháza Spartacus FC legjobbja edző: Lengyel Roland II. EGYÉB CSAPAT- ÉS EGYÉNI SPORTÁGAK LEGJOBBJAIAmerikai foci: Panykó Patrik Nyíregyháza Tigers Amerikai FC csapatának legjobbja, edző: Pápa SzabolcsÜlőröplabda: Kertész Róbert Nyíregyházi Sportcentrum ülőröplabda csapatának legjobbja, edző: Erdősné Balogh ErikaVízilabda: Szanics Gergely AQUA SE serdülő csapatának legjobbja edző: Kántor GáborTeke: Finta Zoltán Nyíregyházi Teke Klub szuperligás csapatának legjobbja, edző: Hacker DezsőAsztalitenisz: Laskai Írisz válogatott asztaliteniszező, Női Asztalitenisz Club, edző: Dorogi JánosLövészet: Lénárt Eszter Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület válogatott sportlövője, edző: Veres AndreaKerékpár: Pintér Attila Vini Bike Egyesület legeredményesebb versenyzője, elnök: Vinnai Zsolt A Nyíregyházi Sportcentrum díjazottai 1. atlétika Szikszai Róbert /felnőtt magyar bajnokság aranyérem, Európa Bajnokság 14. hely (díszkoszvetés)2. úszás Szurovcsják Ivett /felnőtt magyar bajnokság bronz érem/3. kosárlabda Fazekas Csaba / U-20-as válogatott /4. röplabda Varga Elizabet-Lenke / UP bajnokcsapat tagja /5. kézilabda Fórizs Roland A NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM díjazott szakemberei: 1. Kerekes László atlétika Szikszai Róbert edzője 2. Urbin Tamás úszás Szurovcsják Ivett edzője3. Siska János kosárlabda 4. Erdősné Balogh Erika röplabda A U21, U19 csapat edzője 5. Varga László kézilabda A fiú U11 csapat edzője NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM bajnokai: Egyéni: Atlétika Szakág Országos Bajnokságokon első helyezést elért atléták:1. Bakosi Péter magasugrás felnőtt fedettpályás és szabadtéri bajnokedzője: Kiss Tamás, Bakosi Béla 2. Helebrandt Máté 20 km. gyaloglás felnőtt bajnokedzője: Pokrovenszki József3. Szikszai Róbert diszkoszvetés felnőtt bajnokedzője: Kerekes László4. Leveleki Bence hármasugrás junior bajnokedzője: Bakosi Béláné, Bakosi Béla5. Juhász Ferenc ötösugrás serdülő bajnokedzője: Oroszi István6. Zsiga Kinga súlylökés junior bajnokedzője: Kerekes László, Cserpák Róbert7. Osváth Krisztina 400m-800 m. U-23-as bajnokedzője: Széles Imre8. Zajácz Petra hármasugrás U-23-as bajnokedzője: Bakosi Béla9. Botos Boglárka 400 m junior bajnokedzője: Szalka GézaÚszás szakág bajnokai:10. Hatházi Dóra Serdülő bajnok 50,100,200 pillangóedzője: Gyula Sándor11. Cserfalvi Olaf Gyermek bajnok 100,200 pillangó, 200 hát, 200,400 vegyes.edzője: Gyula Sándor12. Kovács Péter Gyermek.Medencés hosszútávúszó bajnok 1500,3000 m gyorsedzője: Gyula Sándor Csapat: 1. Nyíregyházi Sportcentrum U21 Junior Magyar Bajnok Röplabda CsapataVezetőedző: Erdősné Balogh ErikaEdzők: Horváth András, Fáth BalázsA csapat tagjai: Kalotai Zsófia, Kiss Lili, Kotormán Réka, Kujbus Fanni, Kundrák Eszter, Máté Gréta, Nagy Franciska, Ratkos Petra, Sitku Renáta, Szabó Lili, Tamás Adél, Tóth Dalma, Tóth Fruzsina, Varga Elizabet-Lenke, Vass Vivien2. Nyíregyházi Sportcentrum U19 Magyar Bajnok Röplabda CsapataVezetőedző: Erdősné Balogh ErikaEdzők: Horváth András, Fáth BalázsA csapat tagjai: Kiss Lili, Kotormán Réka, Kujbus Fanni, Kundrák Eszter, Máté Gréta , Nagy Franciska, Ratkos Petra, Szabó Lili, Tamás Adél, Tóth Dalma, Tóth Fruzsina, Varga Elizabet-Lenke, Vass Vivien,3. Nyíregyházi Sportcentrum Magyar Kupa győztes ülőröplabda csapataEdző: Erdősné Balogh Erika A csapat tagjai: Berényi Eszter, Erdős Zsófia, Sitku Tamara, Domokos András, Domina József, Erdős Zoltán, Járási Ferenc, Mányák Attila, Kertész Róbert, Kovács Gábor, Peres János, Vitéz Gábor4. Nyíregyházi Sportcentrum 4x200m és 4x400m váltó csapatEdző: Széles Imre, Szalka GézaTéglási Ákos 4x400 m. 4x200 m. váltóBéni Gergő Rolan 4x400 m. 4x200 m. váltóSzabó Kristóf 4x400 m. 4x200 m. váltóBalogh Levente 4x400 m. váltó5. Nyíregyházi Sportcentrum diszkoszvető csapata serdülőEdző: Kerekes László, Cserpák RóbertCzabán Áron diszkoszvető csapat Bucsánszki Zsombor diszkoszvető csapatKovács Roland diszkoszvető csapat Tamás Szabolcs Attila diszkoszvető csapatSzabados Marcel diszkoszvető csapat6. Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft. Magyar Kupa győztes röplabda csapataVezetőedző: Hollósi LászlóEdzők: Horváth András, Kőhalmi RichárdA csapat tagjai: Fernandez Fuentes Josefina, Francesco Machado Isis, Francesco Machado Genesis, Matic Tatjana, Kalicanin Sanja,Kalotai Zsófia, Kotormán Réka, Kundrák Eszter, Tóth Fruzsina, Szabó Lili, Rutarova Eva, Villám Lilla, Nelmaira Valdez, Varga Elizabet-Lenke A NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM bajnok versenyzők és csapatok edzői: 1. Bakosi Béla, atlétika2. Bakosi Béláné, atlétika 3. Kiss Tamás, atlétika4. Pokrovenszki József atlétika5. Kerekes László atlétika6. Cserpák Róbert atlétika7. Széles Imre atlétika8. Oroszi István atlétika9. Erdősné Balogh Erika röplabda, ülőröplabda10. Hollósi László röplabda11. Horváth András röplabda12. Kőhalmi Richárd röplabda13. Fáth Balázs röplabda14. Gyula Sándor úszás15. Szalka Géza atlétika A NYÍREGYHÁZI ÉLSPORT NONPROFIT KFT kiemelt támogatásáért az EISSMANN HUNGÁRIA KFT kapott elismerést. A NYÍREGYHÁZI SPORTCENTRUM NONPROFIT KFT. szabadidős rendezvényeinek hosszú évek óta tartó önzetlen támogatásáért:Dr. Podlovics Roland Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatójaTóth Csaba LEGO Manufacturing Kft. Nyíregyháza HR igazgatójaSzékelyföldi Zoltán LEGO Manufacturing Kft. Nyíregyháza HR koordinátorGajdos László Nyíregyházi Állatpark Np. Kft. ügyvezető igazgatója Az NYVSC díjazottjai: Súlyemelés1, Adám Dániel U 17 OB. 1. helyezett2, Tóth Anna Junior OB. 1. helyezettedző: Feri AttilaTájfutás1, Sztojka Milán Diákolimpia 1. helyezett (normáltáv)Diákolimpia 3. helyezett (rövidtáv)edzők: Tölgyesi Tibor és Tölgyesi TibornéKardvívás1, Halász Panna Serdülő OB 3. helyezettedző: Pákey BélaTollaslabda1, Szentpáli Marcell U 13 OB. 1. helyezett (egyéni)U 13 OB. 1. helyezett (páros)Nemzetközi eredményei a Szlovén Nyílt Nemzetközi Bajnokság 1. helyezettkorosztályában Skót Nyílt Nemzetközi Bajnokság 1. helyezettSzerb Nyílt Nemzetközi Bajnokság 1. helyezettedzők: Gönczi Andrea és Jakab PéternéÖkölvívás1. Petrimán Milán Serdülő OB helyezett2, Kiss Sándor Serdülő OB helyezett 3. Kovács Tamás Ifjúsági OB 3. helyezettedzők: Nagy Lajos és Kassai Ignác DIÁKSPORT TERÉN ELÉRT KIMSAGASLÓ EREDMÉNYEK DÍJAZÁSA Városi pontverseny eredményhirdetéseA díjakat átadja: Dr. Kovács Ferenc és dr. Ulrich Attila Általános Iskolák I. Kategória /350 fő alatti/1. Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézmény 2 341 pontTagintézmény vezető: Gyula Szabolcs2. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda 1 966 pontIgazgató: Gáll Ottó3. Móricz Zsigmond Általános Iskola 1 160 pontVécsey Károly TagintézményTagintézmény vezető: Veres LászlóII. Kategória /351-550 fő/1. Kodály Zoltán Általános Iskola 5 394 pont Igazgató: Baloghné Németh Szilvia2. Móricz Zsigmond Általános Iskola 5 130 pont Igazgató: Illés Zoltán3. Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 5 036 pontZelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű TagintézményTagintézmény vezető: Medve RóbertIII. Kategória /551 fő feletti/1. Arany János Gimnázium és Általános Iskola 11 999 pontIgazgató: Kantár Attila2. Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI 11 049 pontIgazgató: Andó Károly3. Nyíregyházi Eötvös József Gyakorló Ált. Iskola és Gimn. 5 889 pont Igazgató: Komáromi IstvánKözépfokú iskolákTestnevelési Gimnázium kategória:1. Vasvári Pál Gimnázium 13 798 pontIgazgató: Kovács Ágnes Gimnáziumok: 1. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 9 768 pontIgazgató: Chriszt Gyula2. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 7 322 pontIgazgató: Márk Attila Olivér3. Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola 5 253 pontIgazgató: Kantár Attila Szakközépiskolák: 1. NYSZC Wesselényi Miklós Szakgimnázium, Szakközépiskolája 5 518 pont és Kollégiuma Igazgató: Pivonka Silvia2. Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi,Vendéglátóipari, 3 885 pont Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Igazgató: Tóthné Zsigó Zita3. NYSZC Bánki Donáth Műszaki Középiskolája és Kollégiuma 3 156 pont Igazgató: Juhász Ferenc Nyugdíjba vonuló testnevelő: Haraszti Béla Imréné a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi,Vendéglátóipari Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumatestnevelője a kosárlabda sportágban kiemelkedő eredményeket ért elJávorszki György a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi,Vendéglátóipari Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumatestnevelője a kosárlabda sportágban kiemelkedő eredményeket ért elFiletóthné Kazár Katalin a Nyíregyházi SZC Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma testnevelője a testnevelés a sport kiemelkedő oktatásáért, tanításáért.Bartha Dénes a Zrínyi Ilona Gimnázium testnevelője a kézilabda sportágban kiemelkedő eredményeket ért elVégvári Ferenc a Vasvári Pál Gimnázium testnevelője az atlétika sportágban kiemelkedő eredményeket ért elSzűcs Csaba a Nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános testnevelője az úszás sportágban kiemelkedő eredményeket ért el Országos diákolimpia bajnokok: EGYÉNI BAJNOKOK: ATLÉTIKA FIÚ III. korcsoport Szabó Hunor 600m 1:30,35 Kodály Zoltán Általános Iskola Felkészítő: Kisgáti IstvánnéATLÉTIKA FIÚ III. korcsoport Szabó Hunor mezei futás 7:57,5 Kodály Zoltán Általános Iskola Felkészítő: Kisgáti IstvánnéATLÉTIKA FIÚ III. korcsoport Cseh Attila kislabdahajítás 67,64 m Arany J. Gimnázium és Általános Iskola Felkészítő: Sallai István Zelk Zoltán Tagintézmény ATLÉTIKAKaptur Regina Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola Koll. Felkészítő: Vécsei Attila és EGYMIGI GRAPPLING FIÚ 50kg Pletyák Dávid Móra Ferenc Általános IskolaFelkészítő: Halász Dávid NoGi GRAPPLING FIÚ 55kg Pletyák Dávid Móra Ferenc Általános IskolaFelkészítő: Halász DávidJUDÓ FIÚ 38kg III. korcsoport Krjucskov Valentin Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gim. Felkészítők: Raus Tamás ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR FIÚ V. korcsoport Nagy Bendeguz Mátyás Vasvári Pál Gimnázium Felkészítő: Kovács ZoltánORSZÁGÚTI KERÉKPÁR MEZŐNYVERSENY FIÚ IV. korcsoport Susla Vince Kodály Zoltán Általános IskolaFelkészítő: Hajnal MáriaTÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS FIÚ NORMÁL TÁV IV. korcsoport Sztojka Milán Szabolcs Krúdy Gyula Gimnázium Felkészítő: Tölgyesi Tibor, Tölgyesi TibornéÚSZÁS V-VI. korcsoport „B”kategória Thuróczy Áron 100m hátúszás 1:06,14 Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gy.Á.I.G.Felkészítő: Thuróczy RóbertÚSZÁS V-VI. korcsoport „B” kategória Mokos Csenge 100m hátúszás 1:12,03 Arany J. Gimnázium és Általános Isk. Felkészítő: Hajnal Mária ÚSZÁS IV. korcsoport „A” kategória Hatházi Dóra 100m gyors 58,54 Arany J. Gimnázium és Általános Iskola Felkészítő: Gyula SándorÚSZÁS IV. korcsoport „A” kategória Hatházi Dóra 100m pillangó 1:01,90 Arany J. Gimnázium és Általános Iskola Felkészítő: Gyula Sándor Csapat diákolimpiai bajnokok: ATLÉTIKA FIÚ V-VI. korcsoport Vasvári Pál Gimnázium svédváltó csapataA csapat tagjai: Ntumazah Sebastián, Szabó Kristóf,Balogh Levente István, Kovács Máté Felkészítő: Szalka Géza, Széles ImreATLÉTIKA FIÚ V-VI. korcsoport Vasvári Pál Gimnázium 4x100m váltó csapataA csapat tagjai: Ntumazah Sebastián, Szabó Kristóf,Balogh Levente István, Gergely Bence Felkészítő: Szalka Géza, Széles ImreATLÉTIKA FIÚ V-VI. korcsoport Vasvári Pál Gimnázium 4x400m váltó csapataA csapat tagjai: Kovács Máté, Szabó Kristóf,Balogh Levente István, Gergely Bence Felkészítő: Szalka Géza, Széles ImreKOSÁRLABDA B33 „B” korcsoportKrúdy Gyula Gimnázium csapataA csapata tagjai: Farkas Dániel, Keul Tamás, Nagy Dániel, Pollák Balázs Felkészítő: Kovács Tibor RÖPLABDA LEÁNY III. korcsoportMóricz Zsigmond Általános Iskola csapataA csapat tagjai: Daniló Alexandra, Birta Zoé, Klebersz Lili, Mezősi Laura, Farkas Gréta, Fórizs Flóra, Racskó Mira, Pradlik Tímea, Farkas Réka,Sitku Panna, Csernyik Kata Sára, Beke Jázmin, Felkészítő: Moravszki Gyuláné, Moravszki GyulaRÖPLABDA LEÁNY V-VI. korcsoportVasvári Gimnázium csapataA csapat tagjai: Dömsödi Tamara, Fejérvári Panna, Karkusz Dominika, Kundrák Eszter, Móré Gréta, Pap Dorka, Ratkos Petra, Sitku Renáta, Szabó Lili, Szilágyi Csenge, Tóth Dalma, Kujbus FanniFelkészítő: Erdősné Balogh ErikaÚSZÁS FIÚ III. korcsoport „A” kategória Arany J. Gimnázium és Ált. Iskola 4x50m gyorsváltó csapata. A csapata tagjai: Lengyel Áron, Csernyik Dániel, Barkóczi Roland, Kovács Péter Felkészítő: Gyula SándorAEROBIK CHALLANGE LEÁNY UP2 KATEGÓRIA Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Gimnázium ésÁltalános Iskola csapataA csapat tagjai: Antalóczi Nóra, Deme Zsófia, Kegye Anna, Lipők AnnaPiros Vivien, Vadas ZsuzsannaFelkészítő: Magyar D. Judit, Takácsné Gál Krisztina, Magyar D. AnnaSPORTAEROBIK TRIÓ LEÁNY UP2 KATEGÓRIA II. korcsoportApáczai Csere János Általános Iskola csapata A csapat tagjai: Magyar D. Vanda, Szabó Sára, Pristyák Jázmin, Felkészítő: Magyar D. Judit, Takácsné Gál Krisztina, Magyar D. Anna Diákolimpia bajnok versenyzők és csapatok felkészítésében jelentős szerepet játszott testnevelők és edzők: 1. Szalka Géza atlétika 2. Széles Imre atlétika3. Hajnal Mária atlétika, úszás4. Kisgáti Istvánné atlétika5. Sallai István atlétika6. Vécsei Attila atlétika7. Magyar D. Judit aerobik8. Magyar D. Anna aerobik9. Takácsné Gaál Krisztina aerobik10. Halász Dávid grappling11. Raus Tamás judó12. Kovács Tibor kosárlabda13. Kovács Zoltán országúti kerékpár14. Erdősné Balogh Erika röplabda15. Moravszki Gyuláné röplabda16. Moravszki Gyula röplabda17. Tölgyesi Tibor tájékozódási futás18. Tölgyesi Tiborné tájékozódási futás19. Gyula Sándor úszás20. Thuróczy Róbert úszásDíjat kapott a diáksportban végzett több éves áldozatos munkájának elismeréseként:Urbán Gabriella a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület volt főtitkára Jó tanuló- jó sportolók Leányok: 1. Czene Dorka Röplabda Bem József Ált. IskolaKitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 2. hely2. Szabó Gréta Úszás Kodály Zoltán Ált. IskolaKitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 3. hely3. Daniló Alexandra Röplabda Móricz Zsigmond Ált. IskolaKitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 1. hely Fiúk: 1. Spisák Bence Labdarúgás Arany János Gimn. és Ált. Iskola Kitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 3. hely2. Cseh Attila Atlétika Arany János Gimn. és Ált. Iskola Kézilabda Zelk Zoltán Tagintézmény4,7 tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 1. hely3. Sztojka Milán Tájékozódási futás Krúdy Gyula GimnáziumKitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 1. hely Középiskola Leányok: 1. Szabó Lili Röplabda Vasvári Pál Gimnázium4,8 tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 1. hely2. Botos Boglárka Atlétika Vasvári Pál GimnáziumKitűnő tanulóDiákolimpiai Országos bajnokság 4. hely3. Koós Martina Kézilabda Kölcsey Ferenc Gimnázium4,8 tanulóNB II Ifjúsági Bajnokság 3. hely Fiúk: 1. Pollák Balázs István Kosárlabda Krúdy Gyula GimnáziumKitűnő tanulóDiákolimpia Országos Bajnokság 1. hely2. Ntumazah Sebastián Atlétika Vasvári Pál Gimnázium 4,2 tanulóDiákolimpiai Országos Bajnokság 1. hely /két alkalommal/3. Thuróczy Áron Úszás Eötvös J. Gyakorló Gimnázium és Ált. Iskola4,8 tanulóDiákolimpiai Országos Bajnokság 1. hely Dankó László Fotó:Szarka Lajos  

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk