molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Mindent megtett

2018. augusztus 10., péntek 15:41

Sitku Márton tudja, miben kell fejlődnie, és elégedetten jött haza az Európa-bajnokságról.

A fiú U18-as válogatott a tizedik helyet szerezte meg a szkopjei B-divíziós ­Eb-n, a csapat tagja volt a Blue Sharks játékosa, Sitku Márton is. A nyíregyházi kosaras elmondása szerint jobb helyen is zárhatott volna a nemzeti csapat, de nem lehetnek csalódottak.

Fizikailag van lemaradás

– Jónak kikiáltott csapattal indultunk, és pont emiatt negatív visszajelzéseket hallottunk az után, hogy a tizedik helyen végeztünk – foglalta össze Sitku Márton az Európa-bajnokságot. – Talán több is lehetett volna bennünk, de három hellyel így is jobban zártunk, mint a közel azonos összeállítású, két évvel ezelőtti gárda. Nem volt könnyű a csoportunk, Belgium és Észtország, akiktől kikaptunk, egymás ellen játszotta később a bronzmeccset.

– Rajtuk kívül az osztrákok is megvertek minket, ami bosszantó, mert belőlük legalább másfél hetet készültünk. Tipikus első meccs volt – folytatta a 18 éves játékos.

Gyakran hallani edzőktől, hogy a magyar kosárlabdázók nagy fizikai lemaradásban vannak a nemzetközi mezőnyhöz képest. Mint kiderült, ezt Sitku Márton is érezte.

– Játéktudásban, technikai elemekben és taktikailag abszolút nincs lemaradásunk, utóbbiban az egyik legjobb csapat lehettünk – számolt be tapasztalatáról Marci. – Fizikailag azonban valóban nagy a lemaradás. Itthon U18-ban, center poszton játszom, és meg tudok oldani elég sok mindent, az Eb-n ez lehetetlen volt. Ezen még sokat kell dolgoznom.

Mind a nyolc meccsen játszott

– Azt tudtam, hogy nem olyan szerepet fogok kapni, mint az itthoni junior csapatban, amelyben húzójátékos vagyok – mondta Sitku Márton, aki 2017-ben junior bajnok lett, idén pedig bronzérmet szerzett.

– Az Eb-n kiegészítő szerepben játszottam, egyszer voltam a kezdőben, egyébként tíz perceket kaptam. Úgy gondolom, hogy amit tudtam, azt kihoztam a játékidőmből. A legjobb meccsem a nagyon kemény Bulgária elleni volt, abból a győzelemből tíz ponttal vettem ki a részemet. Biztosan lehetett volna jobb is az egyéni teljesítményem, de amit tudtam, azt megtettem, úgy érzem, elégedett lehetek.

Forrás:szon.hu


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk