molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Egy győzelem, egy vereség

2016. december 05., hétfő 14:06
Az U18-as kosárlabda együttes Pethő Ákos edző irányításával hazai pályán fogadta a Vasast vasárnap. Kiegyensúlyozottan játszottak a nyíregyháziak támadásban és védekezésben is. A megfelelő külső és belső játék arányának köszönhetően újabb győzelmet szereztek a juniorok, ezzel megőrizve az első helyüket a tabellán. Nyíregyházi Sportcentrum - Vasas 73-61 Majdnem sikerült egy óriási bravúrt véghezvinnie Boczkó Ádám kadett kosarasainak Budapesten. Óriási lendülettel kezdtek a nyíregyháziak, nem kis meglepetést okozva ezzel a Honvéd csapatának. Az első és második negyed megnyerése után is tudták a sportcentrumosok, hogy nem adják fel a mérkőzést a hazaiak. A második félidőben rendkívül agresszíven letámadtak védekezésben a pestiek, illetve az utolsó játékrészben játékvezetői ítéletek sokasága segítette a Honvéd együttesét, hogy otthon tartsák a pontokat Honvéd – Nyíregyházi Sportcentrum KA A 67-65

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk