molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Megálltak félúton, a negyedik helyen

2015. április 15., szerda 23:11
Nincs bennük hiányérzet, csak büszkeség az U21-es kosarasok bajnoki döntős szereplése kapcsán. Két pontra voltak attól, hogy ne jussanak be a négy közé sem és megint kettőre attól, hogy ott legyenek a döntőben is. Ha így vesszük, félúton állt meg az U21-es férfibajnokság múlt heti nyolcas fináléjában szereplő NYSC-Marso-NYKK csapata, amely végül a negyedik helyen zárt Debrecenben. – Nem gondolom azt, hogy hiányérzetnek kellene bennünk lenni az elért eredmény miatt – mondta Siska János, a nyíregyházi utánpótláscsapat edzője. – Nagyon erős volt a mezőny, jóval keményebb meccseket hozott a döntő, mint a korábbi években. Két B csoportos csapattal találkoztunk, amelyek az utánpótlásnevelő akadémiák legfelsőbb korosztályával álltak ki ellenünk, olyannal, amely már a felnőtt másodosztályban edződik. A Vasas ellen huszonkét pontos hátrányból jöttünk vissza, a Honvéddal játszott mérkőzésen végig fej fej mellett haladtunk, és hasonló végjátékot vesztettünk el, mint amit előző napon megnyertünk. Négy másodperccel a vége előtt kaptuk azt a kosarat, amivel elvesztettük a meccset, és a döntő esélyét. Forrás: szon.hu

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk