molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Ígéret: lejjebb már nem csúsznak

2015. március 22., vasárnap 09:56
Gyakorlatilag biztos bentmaradást ért a Marso-NYKK hősiesnek mondható győzelme a ZTE ellen. Nem véletlenül okozott az átlagnál is nagyobb örömet a Marso-NYKK háza táján a csütörtök esti, Zalaegerszeg elleni győzelem (100–87). A csapat a végére elérte a száz pontot, egyetlen győzelemnyire került a biztos bentmaradástól (de előfordulhat, hogy már ezzel a sikerrel elérte az élvonalban maradást a férficsapat) és a nem mindennapi előzmények leküzdése is kihozta a feszültséget a játékosokból, a vezetőkből valamint a szurkolókból. – Miroszlav Radenkovics arcüreggyulladás miatt nem állt rendelkezésre, a második negyedben ugyan megpróbálta a játékot, de nem volt jó állapotban – kezdte a gondok sorolásával Sitku Ernő, a nyíregyháziak vezetőedzője. – A meccs napjának reggelén Nikola Vaszojevics hívott fel azzal, hogy 39.2 fokos láza van, ennek ellenére vállalta a játékot, és nagyot is produkált. A bemelegítésnél Molnár Marcell jelezte, hogy fáj a térde, a beteg Czura Attila pedig eleve nem állt rendelkezésre. Nagyon nehéz körülmények között kezdtük el tehát a találkozót, de a jelek szerint ez mindenkiből előhozta a kellő harci tüzet, és szükség volt az olyan teljesítményre is, mint amit a padról érkezve Kósa Tamás mutatott. Ő csaknem kezdőként kapott lehetőséget, de nem szerettem volna az ellenfélnek megmutatni az első pillanatokban, hogy bizonyos problémáink vannak, gondoltam, elég, ha a meccs közben látják, nem tudunk annyit cserélni, amennyit szoktunk. Talán a gondok miatt vált felszabadulttá a társaság, ami különösen a második félidőben érződött. Számolgassunk egy kicsit! A ZTE már nem érheti utol az NYKK-t, tehát az lehet a legrosszabb forgatókönyv, hogy pályaelőnyből kezdi az osztályozót a nyíregyházi csapat.– Tény, matematikailag még lecsúszhatunk az utolsó helyre, de... Nem fogunk! – éreztette a tréner, hogy a bajnokságbeli kilencedik siker valóban sokat ér. Forrás: szon.hu

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk