molino 4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Már a kezükben érezhették az érmet

2014. szeptember 02., kedd 09:26
Az U23-asok évzáró-évnyitó eseménye után újra az egyre gyarapodó felnőttkeret kerül fókuszba. Kevés híján éremmel indította, illetve zárta a bajnokságot a Marso-NYKK. Az U23-as sorozat, vagyis a Morgen Ferdinánd-emlékbajnokság nyolcas döntője még az előző idényből csúszott át a következő évi előszezonba, és a nyíregyháziak fiatalok (akik közül többen játszottak már főszerepet a felnőttek között az előző idényben is) végül a negyedik helyen végeztek az elmúlt hétvégén megrendezett soproni eseményen. Úgy, hogy a Paks ellen 77–53-ra megnyert negyeddöntőt a MAFC elleni 52–75 követte a döntőbe jutásért, a bronzmérkőzésen pedig nyert állásból kaptak ki 63–61-re a TF-Budapest ellen. – A kezünkben volt a bronzmérkőzés, sajnálom, hogy nem sikerült éremmel gazdagodnunk – mondta Sitku Ernő, aki a felnőttek mellett ezúttal az U23-asok szakmai munkájáért is felelt. – Nemcsak a presztízs, hanem szakmai szempontok miatt is fontos lett volna az éremszerzés, hiszen egy bajnoki sorozatban értéke van a megszerezhető helyezéseknek. Az önbizalomnak sem ártott volna a bronz, persze a hibákról az esetleges érem sem terelte volna el a figyelmet. Forrás: szon.hu  

Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk