4_ 5 6 7 8 12 mozdulj 10 11

Nem mindig volt kedvező a széljárás

2018. március 12., hétfő 13:53

A dobó Európa-kupán zord időben versenyeztek a maguktól azért többet remélő nyíregyházi diszkoszvetők.

Az atlétika világában a dobószámok (súly, diszkosz, gerely, kalapács) képviselői külön közösséget alkotnak, ennek is szól, hogy immár 18. alkalommal rendezték meg a számukra a téli dobó Európa-kupát. A helyszín a tavalyihoz hasonlóan a portugáliai Leira volt – csak éppen a körülmények nem emlékeztettek az egy évvel azelőttire.

– Nagyon szélsőséges volt az időjárás, hol viharossá fokozódott a szél, hol szakadt az eső, amihez olykor jég is párosult – mesélt a hétvégi portugáliai időjárásról Kerekes László, a Nyíregyházi Sportcentrum edzője, akinek két diszkoszvető tanítványa, Szikszai Róbert és Kerekes Dóra is érintett volt a viadalon. – Ezzel együtt születtek egészen jó eredmények, elsősorban azoktól, akik úgymond beletaláltak, és olyankor dobtak, amikor kedvező volt a széljárás.

A két nyíregyházi diszkoszvető nem azok közé tartozott, akik a kedvezményezettek voltak, Kerekes Dóra versenye alatt például ömlött az eső, az edzők kezéből az esernyőt is kitépte a szél, a versenyzők többször is átöltöztek, megszabadulva a csuromvizes ruhájuktól. Az NYSC versenyzői a B csoportban kaptak helyet, ahol Szikszai Róbert (58.69 méter) a harmadik, Kerekes Dóra (49.57) az ötödik helyen végzett.

– Ennél azért lényegesen jobban vártam tőlük, főleg Robitól, akitől hatvan méter feletti dobást reméltem – értékelte a látottakat Kerekes László. – Dóra lányom versenye alatt tényleg nagyon zord volt a időjárás, azt a csoportot ötvenhárom méterrel nyerték, ilyen körülmények között az ő eredménye elfogadható. Ez most így alakult, máskor volt már jobb, és lesz is.

A felnőtt mellett az U23-as kategóriában is megrendezett Ek-n a magyarok végül öt érmet szereztek, azok közül három volt arany. A súlylökésben egy héttel korábban fedett pályás világbajnoki címet szerzett Márton Anita ezúttal diszkoszvetésben indult, és 56.76 méterrel az A csoport ötödikje lett.
A nyíregyházi küldöttség egyelőre nem tért haza Portugáliából, sőt Káplár Jánossal kiegészülve két hétig még Leirában edzőtáboroznak a közelgő szabadtéri szezonra.

Forrás:szon.hu


Oldalunk sütiket használ a megjelenítéshez. Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk